A barna hajú lány
ezt a barátnőmmel együtt írtuk, és az iskolai kimittudon adtuk elő...
Élt egyszer egy barna hajú lány,
A barna hajú lány a szerelemre várt.
A szerelemre várt álmában és éberen,
De az nem jött, s a lány szíve hasadt meg.
Bánatában csak magára számíthatott,
Senki nem volt, kinek panaszkodhatott.
Sírt mindig, álmában és éberen,
Gyorsan teltek a napok, s lassan az évek.
Szülei sem éltek már,
Mert az idő vészesen járt.
Szeretet nem kapott senkitől,
Így a lelke feledésbe merült.
Ám egy nap, mikor senki nem várta,
Betoppant hozzá oly régi álma.
Egy férfi, kit várt álmában és éberen,
Úgy érezte, a mennyben van éppen.
Élt egyszer egy barna hajú lány,
A barna hajú lány békére talált.
Békére, mi megadatott neki,
S a szerelemre, mi a mennybe repíti.
--
Ha felszínes vagy és üres,
Ha csak a nagy semmiből áll az életed,
Remélj!
Bízz, hogy jön majd egy érzés, egy vágy,
Ami kitárja mások előtt a szíved kapuját.
Küzdj!
Ne hagyd, hogy a lelked meghaljon,
És a vágyad feledésbe merülve határt szabjon.
--
Álmaidban egyszer láttál egy herceget,
S a herceg a hercegnő helyett beléd szeretett.
Feledni a vágyait sosem akarta,
A szíved szavát, ha akarta, bármikor hallhatta.
Édes dobogást, egy lágy dallamot,
Szerelmes szíved ritmusa csak járta és járta a táncot.
És ő fülelt, mert imádta,
Szívedre hajtotta fejét, és csókot lopott utána.
--
Két kézzel kapaszkodok
Egy érzésbe,
Melyről nem tudom,
Hogy segít e.
Segít e leküzdeni
Lelkem démonait,
Melyek két kézzel
A szívemet tépik.
--
Életem részei úgy hullanak alá,
Mint elgurult igazgyöngyök
A háborgó tengernek jéghideg habján.
Emlékek vesznek el, érzések törnek szét,
Feledésbe merült vágyaim a testem tépik szét.
--
Álmomban találkoztam egy angyallal,
Mint tiéd, olyan volt édes aranyhaja.
Mosolygott és várt rám,
És tudtam: szeretni fogom Őt egy életen át.
Az álomnak vége lett,
S én keserű könnyek között felébredtem.
Remegtem és vártam rád,
De te örökre az álmaim közt ragadtál.
--
Mondani könnyű, megtenni nehéz,
Mondani: szeretlek, egy vallomással felér.
Megtenni könnyű, elválni nehéz,
Megtenni a csókot bizsergető érzés.
Az elválás az más, csontodig hatol,
Felőrli szíved, s száll majd a por.
Egy lyuk marad majd, semmi más,
S idővel érzésied is eltávoznak ezen át.
--
Mint a gombolyag, sorsunk összefonódott,
Örökre, visszavonhatatlanul és boldogon.
Ámor célba talált, s most megy tovább,
De otthagyja velünk a varázsporát.
--
Van, mikor átölel,
És olyankor más nem kell.
Van, mikor szólásra nyitja száját,
És mi akkor elhagyja ajkát,
Az örökre a szívembe vési magát.
--
Ha hármat kívánhatnék,
Az egyik biztosan Te lennél.
Hogy fonódjon össze a sorsunk örökre,
Vágyaink éljenek az örök szerelmünkben.
De sajnos itt nincs aranyhal,
Vagy jótét boszorkány,
Így nincs meg a remény sem,
Hogy Te egyszer velem járj.
--
Testemen érzem a bús télnek
Hűvösét,
Szívemen érzem a veszteség hidegét.
Megöl, megfagyaszt, nincs ami égjen,
A tűz édes melege teljesen elveszett.
Vele vesztem én is,
A szerelmem ölt meg,
Mi soha nem talált válaszra a szívedben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése